Egy férfi állt szembe a börtönablakkal. Kezét a mellette lévő kis szék háttámlájára támasztotta, s úgy nézte mereven a kis lyukon keresztül az eget, mintha csak először látná a nap aranyló ragyogását. Talán néhány perc telt el, amikor mögötte váratlanul elhúzódott a masszív fémrács. A férfi megfordult. Egy öltönyös alakkal találta szembe magát, aki egy dossziét helyezett a fal melletti kis asztalra, majd egyenesen az elítélt szemébe nézett. E pillantás mindent elárult a két ember viszonyáról.

- Tisztelt Peter Alssew – kezdett bele az öltönyös férfi -, azért jöttem, hogy megbeszéljük, mire van szüksége, mielőtt holnap végrehajtjuk magán az ítéletet. Esetleg egy jó vacsora vagy beszélne még valakivel utoljára? –próbált erőteljes mosolyt csalni az arcára. - Rajta, most nem kell visszafognia magát.

- Ön az ördögöt kéri, hogy kívánjon valamit utoljára? – kérdezett vissza Peter, a maga sajátos nyegle stílusában.

- Látom, ma is vicces hangulatában van kedves Peter, de higgye el, holnap reggel nem fog ennyire jót szórakozni.

- Várja ugye?

- Tehát ahogy elmondtam, itt egy lista, hogy mit tudunk elkészíteni. Csupa válogatott finomság egyenesen a börtönkonyhából. Ha valami olyasmit szeretne, ami itt nem szerepel, írja a lap aljára, meglátjuk, mit tehetünk. Azt is oda írja, ha beszélni szeretne valakivel, erre egy órás időkeretet tudunk biztosítani egy külön erre a célra kijelölt cellában.

Peter karba tett kézzel nekitámaszkodott az asztal sarkának: - Várja?

- Nos, mit is várok, Peter? – kérdezett azonnal vissza az öltönyös férfi, mintha nem lenne tisztában a kérdés súlyával.

- A halálomat.

- Ne szórakozzon velem, én senki halálát nem várom. Az a feladatom, hogy tájékoztassam a jogairól, és koordináljam a jogerős ítélet végrehajtását. Semmi több.

- Nem kell a papír, én magával szeretnék egy órát beszélgetni.

- Velem? Attól tartok, erre nincsen lehetősége.

- Miért? Talán nincs rajta a listán? Vagy mégse kérhetek akármit?

- Figyeljen Peter. Maga is tudja, hogy ez egyfajta gesztus az intézmény részéről. Vegye szépen kezébe azt a papírt, és válasszon valami különlegeset abból a rohadt listából. Vagy tudja, mit? Írja csak le nyugodtan, ha valami extra kívánsága lenne, elintézem magának.

- Felix Olivier, maga az extra kívánságom.

- Azt hiszem, nem értjük egymást. Ez nem egy kiscserkész tábor, hogy ön beszélgetőpartnert válasszon az esti szalonnasütéshez. Ez egy börtöncella, és maga egy törvényesen elítélt gyilkos, akit holnap reggel ki fognak végezni. Mit képzel, hogy majd az Egyesült Államok elnöke is iderepül, mert maga vele szeretne cseverészni utoljára?

- Maga fél, Felix?

- Nem, Peter, maga az, aki retteg. És tudja mit? Rettegjen is nyugodtan, mert az Úr bizony nem kegyelmez az ilyen szemétládáknak, mint maga.

- Szóval hívő ember, Felix.

- Jól figyeljen ide, maga barom. Teljesen mindegy, hogy hiszek-e Istenben vagy sem. Fogja meg azt a rohadt papírt, és karikázzon be végre valamit. Peter magához húzta a dossziét, és kivett belőle egy papírlapot. Felix látva a határozott mozdulatsort, öltönye zsebéből elővett egy tollat, és átnyújtotta az elítéltnek. - Tessék, hogy legyen mivel karikázni. – bökte oda kísérőnek. Peter ezután írni kezdett:

FELIX OLIVIER BÖRTÖNPARANCSNOKKAL SZERETNÉM AZ UTOLSÓ ESTÉMET ELTÖLTENI. - Így megfelel? – nyújtotta át a papírlapot.

Az igazgató átfutotta, majd felnevetett. - Nagyszerű! – forgatta a kezében. - És mondja, miért fontos ez magának? Azt hiszi, ettől feloldozást fog kapni?

- Nem én öltem meg azt a lányt.

- Hát persze, hogy nem, ugyan már… Hiszen erre megy ki a játék. Az esküdtek viszont nem így gondolták, és az a szerencsétlen sem, akit leszúrt pár szaros dollárért. Tudja, hányan jönnek ezzel a dumával? Jaj, parancsnok úr, nem én voltam az, ne végezzenek ki….hát tudja mit?: Kapja be!

Peter arca meg se rezzent, továbbra is kimérten nézett beszélgetőpartnerére. - Alszik maga egyáltalán parancsnok úr? – kérdezte tőle.

- Pontosan az ilyen rongyok miatt nem alszom, mint maga. Akinek az emberi élet semmit sem számít, törvényen kívülinek képzeli magát, és most, hogy felelnie kell a bűneiért, rimánkodik, mint egy csecsemő.

- Én nem rimánkodom, Felix. Csak szerettem volna megtudni, hogy ki is maga valójában. Ha már önt nem érdekli, hogy én ki vagyok.

- Szeretné tudni, hogy mit gondolok magáról? – tárta szét a karját Félix. - Tényleg szeretné tudni? ...Peter!- folytatta ökölbe szorított kézzel Felix. - Maga egy utolsó rohad hidegvérű gyilkos, akinek meg sem szabadott volna születnie. Ha tehetném, én magam hajtanám végre az ítéletet, de sajnos ez nem lehetséges. De higgye el, elégtételt fogok érezni a halálával.

- Szóval mégis várja....

- Igen, várom, ha erre akart kilyukadni, de most már én kérdezek: Mondja, miért pont velem? Azt hiszi, hogy egy nyeletlen kétéves vagyok, akit befolyásolni tud a hülye demagóg dumájával? Mind ezt képzelik, aztán odabent az életükért könyörögnek, miközben rojtosra hugyozzák a nadrágjukat.

- Ne csinálja ezt parancsnok úr, kissé idegesnek látszik. Én 2421 napja vagyok a rácsok mögött. Pontosan 2421 napja nézek farkasszemet a halállal, és egyre csak vártam, hogy egyszer majd én is sorra kerülök. Tudja mi a helyzet?... Végre szabad leszek. Sok rosszat tettem már életemben, de most vége. Ebből másképpen nem lehet kiszállni. Maga pedig…maga hazudozik össze vissza az erkölcsről meg, hogy mi a dolga. Ahelyett, hogy végre eldöntené, melyik oldalon áll tulajdonképpen, eljátssza a rendszer bölcs és rendszerető katonáját, közben gyűlöli a feketéket, és legszívesebben a fél lakosságot kinyírná, mert nem olyan tiszta vérű, mint maga. Mit számít, hogy mit tettem? Valóban, sok bűnt elkövettem már életemben, de azt a lányt nem én öltem meg. De másokat igen. Dílereket, mexikóiakat, meg se tudom számolni hányat. Mind rászolgáltunk a halálra, de ön Félix, legbelül ugyan olyan elvetemült gyilkos, mint én, csak maga egy másik oldalon áll. De mind ugyan ott végezzük a legvégén.

- Ugyan ott végezzük? – csattant fel mérhetetlen haragra az igazgató. - Maga tisztára megbolondult? Én az igazságszolgáltatás oldalon állok szerencsétlen, ahová minden jóérzésű ember tartozik. Az ilyeneket, mint maga Peter, régen elintézték egy puskagolyóval. Meglátja, holnap délben a világ már jobb lesz, egy hangyányival.

- Tudja mi a baj magával Felix? Nem képes szembenézni önmagával. Nézzen csak körül: A mellettem lévő cella egy hete áll üresen. Valaki kinyírta a szerencsétlent, miközben milyen furcsa, maga éppen a haláláról gondoskodott. Vagy ott van kicsi Johny, aki alig egy hónapja esett össze zuhanyozás közben. Kettővel máris kevesebb, nem igaz? Az őrök pedig korruptak, ahogy a szakács és mindenki ebben a rohadt épületben. Maga mind közül a legkorruptabb. Az egész államban, ebben az intézetben történik a legtöbb cellán belüli erőszakos haláleset. Drogok, nők, pénzért bármi megvehető. Holnap délben semmi sem fog változni, csupán a kartonokra új nevek fognak felkerülni. Letelt az egy óra parancsnok úr, vigye a papírját, ahová csak akarja…

Felix és Peter szinte megvágták az idő tengelyét, mozdulatlan helyzetükben percekig csak egymás nézték, mintha ezelőtt soha sem találkoztak volna. Aztán Félix ismét előrukkolt kivételes képességével, és sokatmondó mosolyával igyekezett lezárni a hosszúra nyúló beszélgetést.

- Én vagyok valaki, de te nézz magadra… – bökte ujját Peter mellkasához. – Holnap már annyi se leszel, barátom, mint egy nejlonzacskó, amibe a pénzt szoktátok csomagolni. – majd intett a zárka előtt várakozó börtönőrnek, és kisétált a félhomályos helyiségből.